Jelmez

Mit meg nem tesz az ember egy nőért! Chris nagyot sóhajtott, és benyitott a jelmezkölcsönző ajtaján.

- Miben segíthetek? - a pult mögött álló, alacsony, ősz hajú néni ellenségesen méregette. Egyik kezét az asztalon hagyta, a másikkal gyorsan benyúlt alá.

Most biztosan a riasztó gombjára tette a kezét, gondolta Chris. Ismerem az ilyet, mindig ez van, ha bemegyek egy kis üzletbe, ahol nem ismernek.

- Nyugi mami, jelmezt szeretnék, nem a bevételét - mosolyodott el teli szájjal, mire láthatóvá vált a nyelvében lévő piercing.

- Ó értem - húzta elő a kezét a néni elvörösödve az asztal alól. - És milyet? Krampuszt, vagy ördögöt?

- Mikulást! - húzta ki magát büszkén, az amúgy is majd két méteres férfi. Magasságát a fején lévő fekete, kakastaréj szerű haj csak fokozta. Nagy nehezen megállta, hogy ne szóljon be. Megszokta már ezeket az évek alatt, amióta úgy döntött, elege van a képmutatásból, meg a „normális” életből. Hogy minden nap bejárjon a munkahelyére, nyakkendőt kössön és mosolyogjon. Hogy mindig mások véleménye szerint éljen. Hol a főnöke, hol a szülei, hol a menyasszonya mondta meg neki a tutit. Hogy szerintük mit hogy kellene, és mi a helyes. Hát nem. Amikor a főnöke egyszer azzal állt elő, hogy csinálja újra az éves jelentést, mert neki nem tetszik a diagramok színe és formája, meg nem megfelelő betűtípust használt, akkor elege lett. A tartalom nem is érdekelte, valószínűleg el sem olvasta. Felugrott az asztaltól, fellökte az egészet, jelentésestől, számítógépestől ráborította elképedt főnökére.

- Írja újra maga! Én felmondok! - ezzel vette a bőrkabátját és kisétált az ajtón. Betért az első fodrászüzletbe és ledúratta a haját, majd átlövette a fülét is. Ez volt a kezdet. Hazaért, a nője lelépett, amikor meglátta, és megtudta, hogy otthagyta a jól fizető állását a kreatív ügynökségnél. Tessék, ennyit ért az eljegyzés. Kicsit változtatott a külsején és munkanélküli lett, máris otthagyták. De nem érdekelte. Mámoros volt az örömtől, hogy végre megtette, szakított a konvenciókkal. Ezzel a lendülettel saját vállalkozásba kezdett, szabadúszó kreatív grafikus lett. Első ügyfelei a régi cégétől jöttek át, újak csak akkor lettek, amikor elterjedt a híre. De többször is előfordult, hogy amikor az előzetes tervek elkészítése után személyes tárgyalásra került sor, az ügyfél visszalépett. Az előítéletek miatt. Mint most ez a néni. Riasztó, meg ördögjelmez, áh.

Közben a mamika előjött a polcok közül, kezében egy zsákkal. - Szerencséje van, ez az utolsó darabunk. Igaz, lehet, hogy kicsit rövid lesz.

- Nem baj, elviszem! - elégedetten lépett ki az üzlet ajtaján. Vállára vette a jelmezt és fütyörészni kezdett.

A gyerekek az oviban ma várják a mikulást, és a megrendelt fickó az utolsó pillanatban lemondta. A lány arról mesélt neki a tegnap esti randin, hogy milyen csalódottak lesznek a gyerekek. Chris nézte a könnyektől csillogó fekete szemeket, és nem tudott ellenállni. Végre megtalálta a kulcsot a szívéhez.

- Majd én elmegyek! - ígérte meg. A lány a nyakába ugrott, és szorosan hozzásimult. Christ megcsapta a selymes hajból áradó friss illat.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Bugyi

- Ugyan, hagyd már azt a bugyit, Boney. Felesleges rakosgatnod, nem fog visszajönni - mondta az egyik lány.

- De igenis visszajön! Várok rá, ha kell, évekig minden nap kiakasztom, hogy tudja, még itt vagyok, és nem felejtettem el. Azt mondta szeret!

- Mindegyik ezt mondja, ígér fűt-fát, aztán amikor lejár a szolgálat és hazautaznak, az asszony öle elfelejtet minket. Láttam már sok ilyet, kicsim - simogatta meg Boney ébenfekete haját Madame Estella.

- De Erik más, hidd el Stella - bizonygatta a lány. - Még levelet is írt, meg ajándékot is küldött! - húzta elő büszkén telt keblei közül az aranymedált. A többiek irigységgel vegyes ámulattal néztek rá, egymás keze közül kapkodták ki a láncot.

Talán neki sikerül, gondolta Madame Estella. Megérdemli, még olyan naiv és fiatal, talán megmenthető a lelke. Amíg hisz az álmában, nem ég ki. Ha kiveszik a szeméből a csillogás, senkinek nem fog kelleni, pedig most ő a legkelendőbb portékám. Meg is kérem az árát rendesen, ennek köszönhetően szerencséje van a kuncsaftokkal, nem kell túlhajtania magát. Tudja a fene, hátha mégis visszajön érte az a külföldi katona. Akkor kifizeti a lelépési díjat, és tudok egy másik gyöngyszemet szerezni helyette. Százával jönnek minden évben az anyák, és hozzák lányaik fényképét, sírva kérnek, hogy mentsem meg őket a nyomortól.

A vén pénzéhes banya, tudom, hogy csak Erik pénzére hajt, gondolta Boney. Hallottam, ahogy megállapodtak. Olyan összeget kért, amit Erik nem tudott csak úgy kifizetni, azért hagyott itt, hogy megszerezze. Most azt hiszi, van még ideje, hogy kihasználjon, de nagyon téved, már megvan a pénzem. Megírtam Eriknek, hogy a Madame kevesebbet kér, jöjjön értem. Csak Erik meg ne tudja, hogy miért kell kevesebbet fizetnie. Szegény, megígérte, hogy megment, de az ő fizetéséből évekig tartana, míg összeszedi az árat.

Boney félretette a pénzt, amit titokban az extra szolgáltatásokért közvetlenül a bugyijába kapott. Mindent elvállalt, csak hogy minél előbb együtt lehessen szerelmével. Az ő arcát látta, amikor munka közben lehunyta szemét, így könnyebb volt elviselni az idegen kezek érintését.

Egy aranybánya ez a lány, gondolta Erik.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Valahol Afrikában

- Állj! Azonnal állítsd meg az autót! - Kiáltja Jack, elveszi a távcsövet a szemétől, és megtörli izzadó homlokát. - Fordulj vissza, ezt meg kell néznem közelebbről!

Az asszisztense szó nélkül megfordul és várakozóan néz a főnökére. Megszokta már, hogy a filmrendezőnek a legképtelenebb kéréseit is teljesítse, mert ha nem így tett, akkor olyan dühkitörés következett, hogy ott kő kövön nem maradt. Így most sem ellenkezik, hanem arra fordul, amerre Jack mutatott.

Éppen egy kis falun haladtak át az afrikai vadon kellős közepén, egy vadászatról tartottak vissza a szállásukra. Az amerikai filmesek ajándékba kapták az utazást egy afrikai állam új, éppen megalakult kormányától, akik bíztak abban, hogy az amcsik a következő filmjüket itt forgatják, jelentős bevételeket hozva ezzel az országnak. Úgy látszik, a főnöknek már meg is van a témája, gondolta Jim. Olyankor remeg így az orrcimpája, amikor nagy sztorit szimatol.

Lassan halad a keskeny földúton, amikor eléri az út végét, kérés nélkül megállítja az autót. Már látja, mit szúrt ki magának Jack. A látvány őt is lenyűgözi. A takaros kis ház előtt egy kislány eszik, mellette egy hatalmas oroszlán lefetyel valamit egy óriási tálból.

- Szenzációs - nézi őket Jack megbabonázva. - Ez kell nekem! A nézők imádni fogják. A lány és az oroszlán. Egy árva kislány a vadonban, akit oroszlánok nevelnek fel. A modern Maugli. A nők özönleni fognak. Lesz benne romantika, dráma. Az eredeti szülők majd előkerülnek a végén, akik elveszítették egymást, amikor repülőszerencsétlenséget szenvedtek…

És csak pörög tovább az agyában a film, amikor rádörren egy mély hang:

- Mit akar itt?

Megfordul, és meglátja a tagbaszakadt férfit, aki nem visel mást, csak egy ágyékkötőt.

- Mit bámulja annyira Jennyt? - Lép közelebb fenyegetően.

- Azért jöttem, hogy megvegyem az oroszlánt - Jack nem teketóriázik, rögtön a tárgyra tér.

- Zimbó nem eladó. A családhoz tartozik - rázza a fejét az afrikai férfi.

- Öt milliót adok érte. Dollárban - alkudozik a rendező.

- Nem, és most menjen innen, amíg szépen mondom - emeli fel a hangját a férfi, mire Zimbó felnéz a tányérjából, és nedves bajusza alól fenyegetően morogni kezd.

- Oké, értem - hátrál vissza Jack a kocsiba. - Nyugalom, már itt sem vagyunk. Jim, indíts!

Nem kell kétszer mondania, az autó repülőstarttal indul, csak úgy porzik utána az út. Jim tudja, hogy a főnöke nem adja fel, ezért megjegyzi az odavezető utat. Jól tette, mert másnap ismét útra kelnek, a vadászat célpontja ezúttal az oroszlán.

- Már megint itt van? Mondtam már, hogy Zimbó nem eladó! - Förmed rögtön az autóból kiszálló Jackre a bennszülött.

- Az új kormánynak erről más a véleménye! - Mosolyog fölényesen Jack, és átadja a címeres levelet.

Szavainak nyomatékot ad a hátsó ülésen trónoló két fegyveres katona.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Loreley

A horror-lánc elejét itt találod: http://talentummobile.hu/kreativitas/tortenetek/117-loreley

Mary halkan becsukta maga mögött a gyerekszoba ajtaját. Végre elaludt, gondolta. Biztos felkavarta ez a sok változás az életében. Ezelőtt soha nem volt gond az elalvással, most meg fél, még nappal is, és holmi kislányról fantáziál, aki játszani akar vele. Igaz is, megkérdezem Bettyt, mit tud arról a családi tragédiáról.

A telefonhoz indult a folyosón keresztül, elhaladt a tükör előtt, és valami mozgást látott a szeme sarkából. Mintha valaki lett volna mögötte. Gyorsan hátrafordult, de nem volt ott senki.

Csak huzat van, nevette el magát, amikor látta, hogy a virágmintás függöny megmozdult. Megborzongott és becsukta a konyhaablakot, majd odament a készülékhez. Nyúlt a telefon felé, amikor éles csörgés hasította szét a csendet. Teste ijedten összerándult, ő gyorsan felkapta a kagylót, nehogy Bobby felébredjen.

- Szia, Szívem - fellélegzett, amikor Tom megnyugtató hangját hallotta. - Csak azért hívlak, mert van egy kis gond az építkezésen, úgy néz ki, nem érek haza vacsorára. Halló! Itt vagy?

Mary nem válaszolt rögtön, legszívesebben leordította volna Tom fejét, de visszafogta magát.

- Mégis, mikor jössz? Van néhány fontos dolog, amit meg kell beszélnünk. - Hangjából Tom tisztán kiérezte a szemrehányást. Szinte látta maga előtt, ahogy a felesége áll a telefon előtt, és a lábával dobol a padlón, közben a zsinórt húzgálja. Elmosolyodott.

- Ígérem, igyekezni fogok, maximum egy órával megyek később, mint szoktam. Ne haragudj. - Férje hangja fáradtan csengett, Mary megenyhült.

- Semmi baj, majd melegen tartom az ételt. Csak csalódott vagyok, azt hittem, végre együtt töltünk egy estét hármasban, úgy, mint régen. Bobbynak szüksége van rá. És nekem is, tette hozzá gondolatban.

- Tudom, kicsim. Holnap bepótoljuk, megígérem.

- Siess haza - tette le gyorsan Mary a kagylót. Tovább nem tudott uralkodni magán, kitört belőle a zokogás. - Holnap. Vajon lesz egyáltalán holnap? - Megrémült. Amióta ide költöztek, egyre többször törnek rá sötét gondolatok. Sokszor jön rá a sírhatnék, mintha nem is ő lenne az az életvidám asszony, aki pár héttel ezelőtt még a nagyvárosi szomszédság középpontja volt. Éjjelente felriadt, mintha gyereksírást hallott volna Bobby szobájából, de amikor átment, a fiút mély álomban találta. Tom sem ébredt fel, pedig szinte mindig ő ugrott először, ha Bobby felsírt.

- Ebből elég - fújta ki az orrát. - A végére kell járnom ennek a dolognak, mielőtt még teljesen bedepizek. - Mondta fennhangon, hogy megtörje az idegesítő csendet. Tárcsázott, és amikor Betty felvette a telefont, mosolyogva szólt bele. A szokásos bevezető társalgás után éppen rátért a tárgyra, amikor a gyerekszoba felől éles sikoltást hallott…

Album

- Nézd csak ezt a képet, Janka! A fiúval nem voltunk jóban, pedig szomszédok voltunk, a szüleink barátok voltak. Mi nem, mert a kis Jankó mindig bántott. Én meg sírtam. De Jankó olyan ügyesen csinálta, hogy mire kijöttek a sírásra, már ártatlan képpel ült tőlem méterekre. Ez a kép egy ilyen pillanatot ábrázol. Úgy emlékszem arra az esetre, mintha tegnap lett volna, mert ekkor történt, hogy összebarátkoztunk. Elvette a szandálomat, amikor a pocsolyában játszottam, és nem adta vissza. Puszit akart érte mindenáron, de én nem adtam. Hogyisne, az csak azoknak jár, akiket szeretek, mondtam neki. És engem nem szeretsz? Kérdezte meglepődve Jankó, engem mindenki szeret. Te miért nem? Mert mindig piszkálsz, nem hagysz nekem békét. Húzod a hajamat, megdobálsz bogánccsal, elveszed a szandálomat. De én csak játszani akarok veled, a fiúkkal a grundon mindig így szoktunk, de te nem játszol velem, csak sírsz. Tényleg visszaadod a szandálomat, ha adok egy puszit? Megsajnáltam, ahogy ott állt, lehajtott fejjel bűnbánóan. Csak akkor, ha ezentúl minden nap kapok egy puszit. Mondta ekkor sokkal bátrabban. Na, arra várhatsz, kikaptam a kezéből a szandálomat és elfutottam. Ő utánam szaladt, amikor utolért, ledöntött a földre és csiklandozni kezdte a meztelen talpamat. Én meg csak nevettem, nevettem…

- Istenem, milyen régen volt, de még ma is hallom a csengő kacagásodat! Akkor döntöttem el, hogy feleségül veszlek - mondta a papa és megsimogatta a mama fényképalbumot tartó kezét. A kis Janka csillogó szemmel figyelte nagyszüleit.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Kézikönyv

- Mutasd, hadd nézzem! Mit ír a kézikönyv, mit kell tenni ilyenkor?

Kriszta figyelmesen elolvasta az apró betűs részeket is, de nem talált megoldást a jelenségre. Pedig mindig választ kapott kérdéseire a könyveiből. Úgy néz ki, ez a helyzet még rajtuk is kifogott. Nem is értette, hogy jutott el idáig. Pedig amikor először találkoztak, akkor csak úgy átsiklott a tekintete a magas, sovány férfin. Túl öreg, gondolta huszonöt évesen a harmincöt éves férfiról. Semmitmondó öltözéke és kopaszodó feje tovább fokozta az érdektelenségét. Andrást rögtön felbőszítette a lányból áradó közöny, megfogadta, hogy lesz, ami lesz, meghódítja a flegma lányt. A hosszú munkaértekezletek alatt András elemében volt, csillogtatta éles eszét és jó humorát. Kriszta lassan átformálta véleményét, így örült, amikor egy közös munkát kaptak. A mosolya csak addig tartott, amíg ki nem derült, hogy András lesz a főnök, ráadásul el kell menniük a hegyek közé, személyesen megtekinteni az új projekt helyszínét. Később ellenállása felengedett, mert a férfi egyáltalán nem viselkedett főnökösen, sőt, mi több, ráhagyta az irányítást. Kriszta magabiztosnak mutatta magát, de titokban elővette egy régi tankönyvét, hogy felidézze a tanultakat. András egyszer meglátta a fiókjában, amikor túl közel hajolt hozzá az íróasztala mögött. Attól fogva nem volt megállás, elkezdte vele piszkálni. Időről időre beszólt, ha kérdéses helyzet volt, hogy, mit ír a kézikönyv, mit kell tenni ilyenkor? Kriszta azokban a pillanatokban meg tudta volna fojtani. De azon a forró délutánon, amikor elindultak a hegyekbe, legszívesebben megcsókolta volna. András érezte a felé áradó rezgéseket, így amikor letértek a főútról, és egy elhagyott útszakaszhoz értek, a fékre taposott. Kriszta kérdőn nézett rá, mire ő megcsókolta. Vetkőzz, mondta, miközben már a nadrágjából bújt ki. A nő szó nélkül tette, amit mondott. Utána elnyúlt az ülésen, lábát a műszerfalra tette. Értetlenül bámult maga elé, zavarában felvette az ülés mellé csúszott könyvet és lapozgatni kezdte. Ő ilyet nem, soha, senkivel! Mi ez? Mi történt? Most mi lesz? A férfi a combjára tette a kezét, az érintésébe beleremegett.

- Semmit! - Dobta hátra Kriszta a könyvet. - A szerelemet nem lehet könyvből megtanulni.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Kilátás

- Istenem, micsoda látvány! - Kiáltott fel a nő, amikor reggel kinézett az ablakon. - Imádom ezt az állást.
Áldom az eszem, hogy elfogadtam ezt az ajánlatot, gondolta. Pedig nem volt könnyű döntés, otthagyni a nyüzsgő nagyvárost, a kényelmes, modern otthont. De itt azért mégis más. Hús vér egyedek élnek szabadon. Ilyen gyönyörűeket nem látni a könyvekben sem, pedig azokba csak a legtökéletesebb példányok kerülnek be.  Itt a rezervátumban nincs más dolgom, mint megfigyelni és dokumentálni. Egy szabály van, hogy tilos kapcsolatba lépni velük, mert megigézhetnek és magukkal vihetnek a vadonba.

- Na, elég ebből, dolgozni kell - mondta, majd bekapcsolta a kamerát, és beszélni kezdett:
- 2215. június 15-e, szerda. A megfigyelt egyed körülbelül 190 centiméter magas, szálkás testén jól kirajzolódnak az izmok. Haja és testszőrzete fekete, szeme nem látható. Egyszerűen gyönyörű, ahogy a reggeli fényben magabiztosan, könnyedén fut.

- Nem, ez nem lesz jó, tárgyilagosnak kell maradnom, nem befolyásolhatja a dokumentumot a saját véleményem.
Leállította a felvételt, kiment a konyhába inni egy pohár vizet. Ez nem segített, szíve hevesen dobogott, teste bizsergett.
- Soha nem láttam még ilyen férfit, csak a régi dokumentumfilmeken - sóhajtotta, és visszament a kamerához.
A vad éppen rá nézett, tengerkék tekintetéről nem tudta levenni a szemét. Keze remegett, képtelen volt lenyomni a felvevőgombot.
- Mi ez? Mi történik velem? Ez lenne az az Érzés, amitől az ősök annyira tiltanak? De ez nem rossz és félelmetes, hanem jó és izgalmas!

 A férfi egész testével a nő felé fordult, aki megbabonázva bámulta, ahogy a test egy része új alakot ölt.
- A francba az állással! - Kiáltotta és ledobta a ruháit, majd kilépett az ajtón.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Sáfrány

Ez az! Sáfrányos töltött pulyka! Ez lesz a menü vasárnap este, amikor Juditék jönnek vacsorára. Végre megvan a megfelelő recept! Elmentette az oldalt a kedvencek közé, majd kikapcsolta a gépet.

Tünde már hétfőn, ahogy az anyósa letette a telefont, nekiállt a munkának. Régen várt erre az alkalomra, most van egy hete, hogy megtegye az utolsó lépéseket. A recept megvan, már csak a friss hozzávalók kellenek. Nagy gonddal választotta ki a legszebb pulykacombokat a hentesnél, majd elment a piacra, hogy friss gombát, zöldséget és sáfrányt vegyen. Erre a tervezettnél több idő elment, nem gondolta, hogy ilyen macerás lesz a beszerzése. Kiderült, hogy nem is lehet frissen kapni a piacon, hiszen egzotikus fűszer. Egy grammja több száz forint, sőt ha valódi sáfrány, akkor még drágább, tudta meg egy kis fűszerkereskedés tulajdonosától, ahol végül talált. Nem baj, megérte ennyit kajtatni utána, gondolta, hiszen nélküle az egész vacsora nem lenne az igazi.

Márpedig mindennek tökéletesnek kell lennie, Judit csak azt tudja elfogadni. Éppen ezért a hét többi napján az estéit takarítással töltötte. A gyerekek már nem laktak otthon, utánuk nem kellett pakolni, így csak a férje utáni szokásos kupit kellett eltüntetni. Azt már szinte csukott szemmel intézte, hiszen húsz éve ugyanoda dobálja le a koszos zokniját, ugyanúgy otthagy egy csomó szőrt a mosdókagylóban borotválkozás után. Arra az egyre nem tudta megtanítani Mrs. Tökéletes a kis fiacskáját, hogy pakoljon el maga után, dohogta, miközben a csapot sikálta. De már nem tart sokáig! Ettől a gondolattól egész jó kedve lett, a szőnyeg rojtjait is fütyörészve igazgatta, a szobanövényeknek még énekelt is, amikor a levelüket törölgette. Szombat este hagyta abba a munkát, amikor az utolsó kivasalt függönyt is a helyére akasztotta.

Vasárnap délelőtt már a konyhában volt, nem akarta kapkodással elrontani a vacsorát. Kikeverte a sáfrányos szószt és betette a hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek. A combokat bevagdosta, megtöltötte a gombás töltelékkel, megtűzdelte fokhagymával és szalonnával, a végén jól befűszerezte, majd a sütőbe tette a tepsit. Tálaláskor tányérokra szedte a sült húsokat a zöldkörettel és egy kivételével mindet meglocsolta a szósszal. Az utolsó adag öntetbe beleszórt még valamit, alaposan elkeverte és úgy öntötte rá a combra. Ezt a tányért vitte ki először és mint mindig, letette Judit elé.

Az este tökéletesen sikerült. Férje és apósa hang nélkül, gyorsan evett, náluk ez a legnagyobb dicséret. Az anyósa mindössze egyszer kérdezett, azt, hogy mitől van ilyen érdekes íze a szósznak? A sáfrány teszi egy kicsit pikánssá, felelte Tünde és evett tovább.

Lefekvés előtt a férje újra megdicsérte a főztjét és örült, hogy ma végre nem vesztek össze az anyjával, amire húsz éve nem volt példa. Igyekeztem kitenni magamért, felelte mosolyogva Tünde.

Igaza volt annak az internetes fórumnak – gondolta -, a sáfrány tényleg elnyomja az altató keserű ízét. Már nem tart sokáig, sóhajtotta és mély álomba merült.

Menekülés

Rodrigó félálomban érezte, hogy valaki hozzá simul. Nem is gondolkodott, csak kinyújtotta a karját és átölelte.

- Hm, ez nagyon finom érzés - morogta.

- Hé, azonnal vidd innen a mocskos kezed! - Ugrott fel Vackor Viktor.

- Én vigyem el a kezem? Te dörgölőztél oda hozzám! Egyáltalán ki vagy te, és hogy kerülsz ide?

- Arra én is kíváncsi lennék, ki nem hagy aludni hajnalok hajnalán - dünnyögte Tóbiás nagyokat pislogva.

- Nyugalom, mindent megmagyarázok. A körte velünk van. - pattant fel Anna és a Viktor mellé állt. - Tegnap este találkoztam vele, éppen egy süni nézte ki vacsorára magának. Eltereltem a figyelmét és együtt elbújtunk előle.

-Te? Te mentetted meg? Egy lány? - kerekedett el a Kiwi szeme.

- És ha igen? Mi ebben olyan furcsa? - kelt Anna védelmére Viktor. - Belevaló csaj az biztos, neki köszönhetem, hogy élek. Tartozom neki egyel.

- Nem lehetne, hogy ezt a vitát kint folytassátok? - Eszmélt fel Rudolf is. - Ha nem pihenem ki magam, megráncosodik a héjam.

- Indulnunk kell, nincs vesztegetni való időnk. Lehet, hogy az a nagy fehér izé máris a nyomunkban van - vette át Rodrigó ismét a parancsnokságot.

- Nagy fehér izé?  - Sápadt el Vackor hirtelen. - Csak nem Borotvás Sir Nyusziról beszéltek? Hol találkoztatok vele és mikor?

- Tegnap délután, amikor a szeméttelepről eljöttünk, egy tónál fürödtünk meg, ott támadt ránk ez a borotvás állat - mesélte el Tóbiás a történteket.

- Jól megtépázott titeket, az biztos - nézett végig Viktor a társaságon.

- Látnád csak őt, hogy néz ki, szerintem még mindig a sebeit nyalogatja, ha ugyan mozog már a nyelve, amit akkor harapott el, amikor Anna ledöntötte a lábáról.

Anna piros színe bíborvörösre váltott, ahogy hallotta Rodrigó hangjában a büszkeséget. Ezek szerint mégis elismeri, hogy jó voltam, gondolta. Ettől úgy felvidult, hogy még a fájós hátsójáról is elfeledkezett.

- Ebben nem lennék olyan biztos, sajnos Sir Nyuszinak minden éjjel visszatér az ereje, ezért nem akadt még legyőzőre. Azt mondtátok a tónál? Az csak néhány órányira van innen, gyümölcs léptékkel. Akkor Sir Nyuszi, mindjárt itt lehet.

- Á, ugyan, honnan tudná merre jöttünk? - Legyintett a narancs magabiztosan.

Ekkor fémes csattogás hallatszott odalentről.

-Eee ez ő! - Rémült meg Kálmán Kiwi, és bebújt Rudolf mögé.

- Most mit fogunk tenni? - Kérdezte Anna és közelebb húzódott a nagyapjához.

- Tudok egy titkos járatot, a fákon keresztül, ott elmenekülhetünk.

- Menekülni, megint? - Nyögte Tóbiás csüggedten. - Nekem már nincs erőm hozzá, menjetek, hagyjatok itt.

- Nem, nem, soha - ölelte át Anna.

- Annának igaza van, senkit nem hagyhatunk itt. Sir Nyuszi erejét az elfogott gyümölcsökből szippantja ki, ráadásul a banán extra erőt ad neki. Még ha szőlő lennél, talán, de így…

- Hé, hé, mit akarsz ezzel mondani? - Horkant fel Rudolf.

- Semmit, csak példa volt, - mondta gyorsan Anna, hogy tompítsa a helyzetet - ugye? - Vetett jelentőségteljes pillantást a körtére.

- Természetesen, hölgyem - hajolt meg Viktor.

- Erre nincs időnk, hol az a járat? - Vetett véget a jelenetnek Rodrigó.

- Gyertek, mutatom az utat - lépett ki a körte a nyíláson.

Óvatosan körbenézett, de nem látta a nyulat. A pengék csattogása egyre közelebbről hallatszott.

- Oké, gyertek, tiszta a levegő!

Rodrigó és Kálmán közrefogta Tóbiást, és elindultak Vackor Viktor után.

Nem is olyan rossz srác ez a körte, gondolta Rodrigó. De jó lesz rajta tartanom a szemem, túl hirtelen bukkant fel és túlságosan kedves Annához.

Viktor lassan haladt a fák ágain, bevárva a többieket, akik botladozva követték.

- Te itt laksz a környéken? Úgy tűnik, jól ismered az összes faágat - faggatta gyanakodva Rodrigó Viktort.

- Igen, errefelé van az anyafám, hamarosan odaérünk. Sajnos az itt lakók gyakran kényszerülnek ezt az útvonalat használni, ha a Borotvásra rájön a dilihopp és vagdalkozni kezd.

- Mesélj, mit tudsz erről a Nyúlról? - Kíváncsiskodott Anna.

- Hát az úgy volt, hogy egyszer… - kezdte Viktor.

- Nem ér rá ezt később ezt megbeszélni? Nyomunkban a rém, ti meg itt mesedélutánt tartanátok? - Szakította félbe Rudolf.

- Jól van na, csak kérdeztem - mondta kicsit durcásan az alma.

- Ez egy hosszú történet, majd elmesélem, ha biztonságban leszünk - békítette meg Annát Viktor.

- Az jó lesz, szeretem a törté…. - a kiwi csivitelését elnyomta a pengecsattogás, ami ezúttal egészen közelről hallatszott.

- Csönd! - Intett Rodrigó, de felesleges volt. A rémült gyümölcsök némán követték Viktort, akinek - ismerős útvonal ide vagy oda-, remegett a lába, ahogy a faágakon lépkedett.

Ebből a slamasztikából hogy fogok kimászni? - Gondolta. - Miért kell nekem mindig hősködni? Igaza volt az anyámnak, olyan vagyok, mint az apám, ha egy nő tetszik nekem, akkor elvesztem a csumám és nem gondolok a következményekre. Ha kiderül, hogy ez a lombi ösvény csak egy tisztásra vezet, és fogalmam sincs hová menekülhetnénk, nekem végem van. Az a narancs tuti, hogy ivólevet csinál belőlem…

Száll a mese blogról blogra, előzmények itt:
http://mesemagia.blogspot.hu/2013/09/gyumolcs-kalandorok.html

és itt:
http://martasosak.blogspot.hu/2013/10/rodrigo-es-bandaja-nagy-csataja.html

és itt:

http://lelektukorkep.blogspot.hu/2013/10/ejszakai-gyumolcskaland-anna.html

Paraszt

- Hé, nem tudsz vigyázni, te paraszt? - A férfi rátenyerelt a dudára, és balra rántotta a kormányt, így még éppen ki tudta kerülni a dülöngélő biciklist.

- Úgy utálom ezeket az alkeszeket, - morogta - meg ezeket a kis falukat. Teli vannak kosaras nénikkel, kóválygó biciklisekkel, nem lehet haladni tőlük.

- Paraszt, paraszt - ízlelgette a szót - hogy jutott ez most eszembe? Vagy tizenöt éve nem használtam.

Elhagyta a falu végét jelző táblát, gépiesen a gázra taposott, de gondolatai már a múltban jártak.

Életem legboldogabb napja volt, amikor felvettek a főiskolára és végre elkerültem ebből a porfészekből. A családnak persze nem tetszett, apám el sem akart engedni, nem lett volna, aki jár vele kapálni hajnalban. Arra készült, hogy átadja nekem a tanyát, meg a földeket. Még a traktoros jogosítványt is meg kellett szereznem, előbb fizette ki azt, mint az autós tanfolyamot. Közröhej tárgya voltam miatta a koleszban. Azt még el tudtam titkolni, hogy kreszre járok, de egyszer forgalmi órán meglátott az egyik csaj és mindenkinek elmondta, hogy vezetni tanulok. A szobatársak tudták, hogy van jogsim, csak azt nem, hogy milyen. Így egy adandó alkalommal elvették és belenéztek. Kiderült a traktor, attól fogva nem volt megállás. Gúnyolódás és durva tréfák célpontja lettem. Egyik éjjel elvették a bakancsomat és gumicsizmát tettek a helyére. Tél volt, kénytelen voltam felvenni, nem volt másik cipőm. Így mentem órára, ahol persze az egyik hangadó srác rögtön kiszúrt magának. Na, mi van paraszt, nem telik jobb csizmára? Mindenki röhögött.

Nekem se kellett több, elszakadt a cérna, összeszedtem minden erőmet és behúztam neki egyet. Az ütésben benne volt az elmúlt hetek összes dühe, annak erejétől vérző orral a földre esett. Engem senki nem nevezhet parasztnak, érted? A teremben csend lett, majd elismerő füttyögések, taps hallatszott. Egyszerre cikizett lúzerből sztár lettem.

Akkor mondtam ki a szót utoljára és fogadtam meg, hogy többé nem hagyom magam, nem megyek vissza a tanyára, a földet messziről elkerülöm és a magam ura leszek. A diplomaosztó után külföldre mentem, vissza se néztem. Illetve csak egyszer, de akkor is hiába. Ha ő akkor velem jön, talán minden más lett volna.

Lassított egy kicsit, amikor elérte szülőfaluja kezdetét jelző táblát.

Itt még mindig nem változott semmi, öt éve, anyám temetésekor is minden ugyanolyan volt, mint most. Csak a tanya lesz más, már nem vár otthon senki. Csak a hamvak. Szétszórom a földeken, ahogy apám akarta. Az öreg, - nevetett fel keserűen - jól elintézte, hogy vezessem azt a fránya traktort.  Mégis övé lett az utolsó szó. De tudom-e még egyáltalán, hogyan kell? Majdcsak menni fog, ha nem akkor…

A fékre taposott, lehúzódott az út szélére és kiugrott a kocsiból.

- Böbe! - Kiáltotta.- Tényleg te vagy az Böbe?

A hosszú hajú nő a hangra megállt és hátrafordult. Arcára kiült a döbbenet, majd tétova mosoly jelent meg rajta.

- Joci?

- Böbe, el sem hiszem, hogy találkoztunk. Nem változtál semmit, megismertelek a hajadról.

Ó, ez a haj! Mennyit álmodtam arról, ahogy lágyan rám borul. A fél világot bejártam, több száz nő megfordult az ágyamban, de senkinek nem volt ilyen selymes és mézszínű - gondolta.

- Azóta nem hívtak Böbének. Erzsi vagyok, meg a gyerekeknek Erzsike néni, esetleg Erzsébet kisasszony…

- Kisasszony? Ez azt jelenti, hogy nem mentél férjhez? Miért?

- Tudod, sokáig nem is gondoltam másra, vártam, hátha visszajössz. Utána meg… Áh, nehéz itt találni valakit… És te? - Kérdezett vissza óvatosan - Jól vagy?

A férfi megrázta a fejét - Egyedül vagyok. Az utolsó az apám volt, miatta jöttem. Nekem kell…, a hamvak… - nehezen találta a szavakat - el kell…  

- Ja, igen, beszélik a faluban. A kocsmában fogadtak, hogy jössz- e, és felülsz-e a traktorra?

A férfi egy pillanatig értetlenül nézett, majd felnevetett:

- Itt tényleg nem változott semmi. Előbb tudta meg a falu, mint ahogy hozzám elért az ügyvéd levele, ugye?

- Marika, az ügyvéd titkárnője gépelte. Ő meg elmondta a férjének, aki elmesélte a szomszédnak. Ő meg… Mindegy, nem fontos, a lényeg, hogy itt vagy. Nem sietted el, az biztos. Már azt hittük, nem is élsz, azért nem jelentkezel.

- Nem volt könnyű elszabadulni, nagyon sok a munka, egyedül vezetem a céget, nem jöhettem csak úgy el.

A nő belenézett a szürke szemekbe, átható tekintete fogva tartott a férfit. Ő egy darabig állta a kék ragyogást, majd elfordította a fejét.

- Hihetetlen, hogy ennyi év után is átlátsz rajtam. Igazad van, jöhettem volna előbb is.

- Meddig maradsz?

- Pár hétig biztosan. Idő kell, míg mindent elrendezek.

Böbe arcán csalódottság futott át, szeméből eltűnt a ragyogás.

- Mi lesz a földdel? Eladod?

A férfi észrevette a változást és egyszerre mindent megértett. Habozott, már nem volt olyan biztos benne, hogy korábban jól döntött.

- Gondolkodom rajta, hogy visszajövök. Mit gondolsz, érdemes? - Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a nő haját, de ő túl messze állt, így a mozdulat félbe maradt.

- Nem. De engem már nem köt ide semmi - válaszolta Böbe és egy kicsit közelebb lépett.

Konzervált szeretet

Pakolom el a hétvégi ebéd romjait, bemegyek a kamrába elővenni egy dobozt a maradéknak. Sokáig keresem a megfelelő méretűt, természetesen a legalsó a legmegfelelőbb. Előveszem és rácsodálkozom, milyen régen nem volt a kezemben. Leveszem a tetőt, kiáramlik a birsalmasajt összetéveszthetetlen illata és a múltba repít. Egy őszi reggelen felébredtem és rögtön megéreztem az édeskés illatot. Fogtam a macimat és kimentem a konyhába.
- Mikor lesz kész? - Kérdeztem Anyut. - Majd este - mondta és kavarta tovább az óriási lábasban a sötét színű masszát.
 - Megkóstolhatom? – Nyújtogattam a nyakam mohón a lábas fölé.
- Még nem, majd szólok.
Egész nap a konyhában sündörögtem, pedig máskor egész nap kint voltam az udvaron. Anyu alig tudott eltávolítani a tűzhely közeléből.
- Menj ki Apádhoz, ahogy máskor is – zavart ki többször is.
Időről időre visszatértem.
- Segítek kavarni, jó?
- Na jó, de közben ne nyalakodj!
Felültetett a konyhapultra és kezembe adta a nagy kavarófát. A hosszú nyél végén egy háromszög volt, aminek egyik szára hosszabb volt a többinél. Ez ért bele a pépbe, így a karunk elég messze volt ahhoz, hogy a felfröcsögő lé ne égesse meg. Fáradhatatlanul kavartam, néha cseréltünk. Délutánra készen lett a birsalmasajt. Elővettük a kis üvegtálakat, néhány nagyobb dobozt. A sajt még folyékony volt, Anyu szedőkanállal merte a tálakba. Egy kis adagot még langyosan bekebeleztem, többet nem lehetett, meg kellett várni, míg megköt. Ritkán előfordult, hogy sok birsalma volt, így maradt belőle a következő évre is, akkora már teljesen megkeményedett, alig lehetett vágni. Azt szerettem a legjobban, kis darabokat vágtam, és magában elropogtattam. A családban rajtam kívül senkinek nem volt a kedvence.
Évek múlva nem főzött minden évben, már nem voltam gyerek, egyéb baja is volt neki. Egy idő után hiányozni kezdett és rágni kezdtem a fülét, hogy csináljunk birsalmasajtot. Nem akarta, azt mondta túl macerás.
- Meg kell pucolni, fel kell vágni apróra, egész nap főzni, hogy teljesen pépes legyen.
- Miért nem turmixszolod össze?
- Tudod, hogy utálom előszedni meg utána elmosni a gépet.
- Majd segítek!
Nagy nehezen ráállt, ezután évekig együtt készítettük az őszi csemegét. Nekünk nem volt fánk, de egy környékbeli bácsi minden évben, a szüret utáni napon két nagy kosárral hozott. A másnapi program mindig a befőzés volt. Egyszer előző nap sokáig buliztam, kómás fejjel a hátam közepére sem kívántam a munkát, de muszáj volt. Az ígéret az ígéret, a sajt az sajt. Ha enni akartam, tenni kellett.
A következő évben egy őszi reggelen csöngettek. Kinéztem, Csendes bácsi állt a kapuban, biciklijén két nagy kosárral. Összébb húztam magamon a fekete kardigánt és kimentem. Megráztam a fejem, mondtam, hogy nem kérem. Már nincs, aki befőzze. Az öreg levette a kalapját, lehorgasztott fejjel állt egy kicsit, majd intett és elkerekezett.

Állok a konyhában, mélyen beleszippantok a dobozba, az illatra összefut a nyál a számban. Már hat éve nem ettem birsalmasajtot, vajon Csendes bácsinak megvannak még a fái? Meg kellene próbálni, talán a lányom is szeretné…

Tekintet

Legalább a gyerekekre legyél tekintettel! Könyörgött a nő, miközben férje már a bőröndöket hordta ki az előszobába.

Pont azt teszem, válaszolta a férfi, és ellépett a nő mellett. Juli leroskadt az egyik bőröndre, arcát a kezébe temette. Vége, ennyi volt. Így ér véget egy tíz éves kapcsolat, egy nyolc éves házasság. Az előszobakövön, bőröndök tetején. Pont, ahogy kezdődött.  Milyen régen volt, amikor a szálloda előterében egymásba botlottunk. Nem figyeltem, mert éppen az anyámmal beszéltem telefonon, aki faggatott, hogy miért utaztam el egyedül. Biztos titkolok valakit. Annyira belemerültem a vitába, hogy nem vettem észre a bőröndöket az orrom előtt, átestem rajtuk, nagy puffanással értem földet. Tessék, ez vagyok én, gondoltam, a nyaralás legelső órájában leégetem magam. Most az egész szálloda rajtam röhög. Felnéztem és ott állt Ő, kezét felém nyújtotta. Segíthetek? Hangja mélysége végigborzongatta a gerincemet. Szívem majd kiugrott a helyéről, annyira hangosan zakatolt, azt hittem Ő is hallotta, olyan közel voltunk egymáshoz, mikor talpra segített. Elnézést, mondta, az útban hagytam a csomagjaimat. Nem történt semmi, figyelmetlen voltam.  Zavartan ácsorogtunk a hall közepén, az idő megállt egy pillanatra. Arra ocsúdtam, hogy valaki meglök. Bocsánat, mondta egy középkorú nő, nem férek el maguktól. Talán arrébb kellene mennünk, köszörülte meg a torkát Ő.  Szerintem is, kuncogtam. Elhúzta a bőröndjeit a fal mellett álló kanapéhoz. Nem ütötted meg magad? Nem vészes, mondtam, és igyekeztem eltitkolni bicegésem. Tamás vagyok, nyújtott kezet. Juli, fogtam meg a kezét. Úgy érzetem villám cikázott át az ujjaink között, érintését még akkor is éreztem, amikor a szobámban az óriási ágyra vetettem magam. Álmodozásomból kopogás rázott fel. Az ajtóban egy szobapincér állt, kezében egy csokor virággal. Ezt Önnek küldik. Az elképedéstől szóhoz sem jutottam. Ezt nem hiszem el, ilyen csak a romantikus könyvekben van, nevettem fel. Örülök, hogy megismertelek! Tamás Ennyi állt a bordó kísérőkártyán.

Juli tekintete most a kártyára esett, amely tíz éve ott lógott az előszobatükrön, amióta a nyaralásról hazaért. Amikor megszületett az első kislány és házat vettek, vitte magával a tükröt, vele együtt a kártyát is. A második gyerek születése után egyre kevesebb időt töltött a tükör előtt, a kártyáról egészen megfeledkezett. Már alig tudta rajta kibetűzni a feliratot. Az örülök már teljesen elhalványult. Az egykor élénk színű karton most fakó volt és poros. Le kell törölni, gondolta és indult volna, amikor a csengő élesen felvisított. Felugrott, hirtelen nem tudta, mi történik körülötte. A hang egyre élesebb lett, mígnem az elviselhetetlenségig fokozódott. Ekkor kinyújtotta a kezét és lecsapta az órát az éjjeliszekrényről. A beálló csendben megkönnyebbülten sóhajtott fel. Még éppen időben ébredtem, még nem késő leporolni! Mit mondtál? Mormogta Tamás mellette. Csak azt, hogy szeretlek, bújt közelebb Juli és átölelte a férjét. Ő meglepetten viszonozta az ölelést, nem emlékezett, mikor mondta neki utoljára ezt a felesége.

Pöttyös bögre

A pöttyös bögre darabokra tört a konyhakövön.
- Nem tudsz vigyázni?! – förmedt rá az asszony a férjére. - Mindent tönkreteszel a kétbalkezességeddel! - kiabálta, miközben a cserepeket szedegette a  földről.
- Most mit vagy úgy kiakadva? Ez csak egy ócska, fületlen bögre volt. Miért kell mindig mindent fölfújnod?
- Ez nem csak egy bögre, ez A pöttyös bögre. - Az asszony leült a padlóra és bámulta az ölében lévő törött porcelánt.
Hallgatott és arra gondolt, miért is halogatta mindig, hogy megméri. Hogy mennyi víz fér bele, hány deka rizs és hány deka liszt. Vagy legalább azt megnézi, hogy melyik bögrével lehet helyettesíteni. Gondolnia kellett volna rá, hiszen a bögrék nem törhetetlenek, ahogy az emberek sem halhatatlanok. Ezért nem tud főzni rendesen még most sem. Pedig már hat éve neki kell egyedül. Igazán soha nem érdekelte, kényelmes volt, hogy az anyja megcsinálja. Oda sem figyelt, amikor néha be kellett segítenie a nehezebb műveleteknél. A nokedli neki a szaggatást, a palacsinta a sütést, a lángos a gyúrást jelentette. Az, hogy mi kell hozzá, teljesen hidegen hagyta. Leginkább azért szokott le a konyhai ténykedésekről, mert soha semmi nem volt jó az anyjának. Még az sem volt mindegy, hogyan kavarja a levest, pláne nem az, hogy mivel. Mindig összetűztek, pedig ma már tudja, az anyja csak segíteni akart, a maga módján. De ő is makacs volt és könnyen felkapta a vizet, ebben hasonlítottak. Két szakács egy konyhában nem nagyon fért meg, ezért amikor később felnőttként próbálkozni akart a főzéssel, mindig csak akkor fogott neki, amikor az anyja nem volt otthon, vagy a sorozatát nézte. Ilyenkor biztos, hogy nem zavarta meg és nem szólt bele. Szakácskönyvből, internetről nézett ki könnyen elkészíthető recepteket, hagyományos ételekkel nem foglalatoskodott. Főleg azért nem, hogy ne legyen mivel összehasonlítani az ismeretlen ízeket. Így az anyja nem köthetett bele az olasz tésztaszószba, mert ő csak a káposztás és a krumplis tésztát tudta. Lassan-lassan kialakult egy hallgatólagos megegyezés közöttük. Betöltve a huszonötöt valahogy türelmesebb lett, hasonlóan az ötvenötöt töltő anyjához. Kezdett odafigyelni főzéskor, megkérdezte, mit, hogyan kell. Már volt türelme elviselni kritikákat az ételkeverési és hagymavágási technikája miatt, mert meg akarta tanulni. Az anyja sem fortyant fel, amikor vastagabban pucolta le a krumpli héját, és elkezdte tanítani dolgokra, például, hogy a pörköltnek akkor jó sűrű a szaftja, ha időt hagyunk a hagymának a hússal összerottyanni, a jó húsleves titka pedig a lassú forrás. A lány már néhány alapdarabot tudott, amikor hirtelen vége lett a leckéknek.
Anyja nem használt szakácskönyvet, fejből főzött és csak egy régi, megfakult kockás füzetbe írta fel receptjeit. Az első könnyes karácsonynál derült ki, hogy csak a hozzávalókat jegyezte le, az elkészítés módját nem. Így utána bizonyos ételek lekerültek az étlapról. Próbálkozott töltött káposztával, meg tökfőzelékkel is, de nem volt olyan ízük, ahogy gyerekkorukban megszokták. A karácsonyi krémes titkát nővére sem tudta megfejteni, pedig azóta minden évben kísérletezik vele.
Egy állandó elem volt anyja receptjeiben, a bögre. Mindig ugyanazt a pöttyöset használta, azzal mérte ki a hozzávalókat, azzal szaggatta a fánkot, abban kavarta a galuskát a levesbe. A készlet az évek során fogyatkozott, az utolsó darabnak tavaly letört a füle, akkor volt eszében, hogy megméri, de valahogy elmaradt.
- Ezt is elszalasztottam – sóhajtotta a nő könnyeit törölgetve.
- Mit mondtál? – fordult hátra a férj. Keze megállt mosogatás közben, ahogy meglátta őt a padlón.
- Na, ne haragudj, hogy összetörtem, nem volt szándékos – enyhült meg a férfi, és már ott ült a földön társát átölelve.
- Nem rád haragszom, hanem magamra. Miért nem figyeltem jobban oda Rá?