Tekintet

Legalább a gyerekekre legyél tekintettel! Könyörgött a nő, miközben férje már a bőröndöket hordta ki az előszobába.

Pont azt teszem, válaszolta a férfi, és ellépett a nő mellett. Juli leroskadt az egyik bőröndre, arcát a kezébe temette. Vége, ennyi volt. Így ér véget egy tíz éves kapcsolat, egy nyolc éves házasság. Az előszobakövön, bőröndök tetején. Pont, ahogy kezdődött.  Milyen régen volt, amikor a szálloda előterében egymásba botlottunk. Nem figyeltem, mert éppen az anyámmal beszéltem telefonon, aki faggatott, hogy miért utaztam el egyedül. Biztos titkolok valakit. Annyira belemerültem a vitába, hogy nem vettem észre a bőröndöket az orrom előtt, átestem rajtuk, nagy puffanással értem földet. Tessék, ez vagyok én, gondoltam, a nyaralás legelső órájában leégetem magam. Most az egész szálloda rajtam röhög. Felnéztem és ott állt Ő, kezét felém nyújtotta. Segíthetek? Hangja mélysége végigborzongatta a gerincemet. Szívem majd kiugrott a helyéről, annyira hangosan zakatolt, azt hittem Ő is hallotta, olyan közel voltunk egymáshoz, mikor talpra segített. Elnézést, mondta, az útban hagytam a csomagjaimat. Nem történt semmi, figyelmetlen voltam.  Zavartan ácsorogtunk a hall közepén, az idő megállt egy pillanatra. Arra ocsúdtam, hogy valaki meglök. Bocsánat, mondta egy középkorú nő, nem férek el maguktól. Talán arrébb kellene mennünk, köszörülte meg a torkát Ő.  Szerintem is, kuncogtam. Elhúzta a bőröndjeit a fal mellett álló kanapéhoz. Nem ütötted meg magad? Nem vészes, mondtam, és igyekeztem eltitkolni bicegésem. Tamás vagyok, nyújtott kezet. Juli, fogtam meg a kezét. Úgy érzetem villám cikázott át az ujjaink között, érintését még akkor is éreztem, amikor a szobámban az óriási ágyra vetettem magam. Álmodozásomból kopogás rázott fel. Az ajtóban egy szobapincér állt, kezében egy csokor virággal. Ezt Önnek küldik. Az elképedéstől szóhoz sem jutottam. Ezt nem hiszem el, ilyen csak a romantikus könyvekben van, nevettem fel. Örülök, hogy megismertelek! Tamás Ennyi állt a bordó kísérőkártyán.

Juli tekintete most a kártyára esett, amely tíz éve ott lógott az előszobatükrön, amióta a nyaralásról hazaért. Amikor megszületett az első kislány és házat vettek, vitte magával a tükröt, vele együtt a kártyát is. A második gyerek születése után egyre kevesebb időt töltött a tükör előtt, a kártyáról egészen megfeledkezett. Már alig tudta rajta kibetűzni a feliratot. Az örülök már teljesen elhalványult. Az egykor élénk színű karton most fakó volt és poros. Le kell törölni, gondolta és indult volna, amikor a csengő élesen felvisított. Felugrott, hirtelen nem tudta, mi történik körülötte. A hang egyre élesebb lett, mígnem az elviselhetetlenségig fokozódott. Ekkor kinyújtotta a kezét és lecsapta az órát az éjjeliszekrényről. A beálló csendben megkönnyebbülten sóhajtott fel. Még éppen időben ébredtem, még nem késő leporolni! Mit mondtál? Mormogta Tamás mellette. Csak azt, hogy szeretlek, bújt közelebb Juli és átölelte a férjét. Ő meglepetten viszonozta az ölelést, nem emlékezett, mikor mondta neki utoljára ezt a felesége.