Bugyi

- Ugyan, hagyd már azt a bugyit, Boney. Felesleges rakosgatnod, nem fog visszajönni - mondta az egyik lány.

- De igenis visszajön! Várok rá, ha kell, évekig minden nap kiakasztom, hogy tudja, még itt vagyok, és nem felejtettem el. Azt mondta szeret!

- Mindegyik ezt mondja, ígér fűt-fát, aztán amikor lejár a szolgálat és hazautaznak, az asszony öle elfelejtet minket. Láttam már sok ilyet, kicsim - simogatta meg Boney ébenfekete haját Madame Estella.

- De Erik más, hidd el Stella - bizonygatta a lány. - Még levelet is írt, meg ajándékot is küldött! - húzta elő büszkén telt keblei közül az aranymedált. A többiek irigységgel vegyes ámulattal néztek rá, egymás keze közül kapkodták ki a láncot.

Talán neki sikerül, gondolta Madame Estella. Megérdemli, még olyan naiv és fiatal, talán megmenthető a lelke. Amíg hisz az álmában, nem ég ki. Ha kiveszik a szeméből a csillogás, senkinek nem fog kelleni, pedig most ő a legkelendőbb portékám. Meg is kérem az árát rendesen, ennek köszönhetően szerencséje van a kuncsaftokkal, nem kell túlhajtania magát. Tudja a fene, hátha mégis visszajön érte az a külföldi katona. Akkor kifizeti a lelépési díjat, és tudok egy másik gyöngyszemet szerezni helyette. Százával jönnek minden évben az anyák, és hozzák lányaik fényképét, sírva kérnek, hogy mentsem meg őket a nyomortól.

A vén pénzéhes banya, tudom, hogy csak Erik pénzére hajt, gondolta Boney. Hallottam, ahogy megállapodtak. Olyan összeget kért, amit Erik nem tudott csak úgy kifizetni, azért hagyott itt, hogy megszerezze. Most azt hiszi, van még ideje, hogy kihasználjon, de nagyon téved, már megvan a pénzem. Megírtam Eriknek, hogy a Madame kevesebbet kér, jöjjön értem. Csak Erik meg ne tudja, hogy miért kell kevesebbet fizetnie. Szegény, megígérte, hogy megment, de az ő fizetéséből évekig tartana, míg összeszedi az árat.

Boney félretette a pénzt, amit titokban az extra szolgáltatásokért közvetlenül a bugyijába kapott. Mindent elvállalt, csak hogy minél előbb együtt lehessen szerelmével. Az ő arcát látta, amikor munka közben lehunyta szemét, így könnyebb volt elviselni az idegen kezek érintését.

Egy aranybánya ez a lány, gondolta Erik.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Valahol Afrikában

- Állj! Azonnal állítsd meg az autót! - Kiáltja Jack, elveszi a távcsövet a szemétől, és megtörli izzadó homlokát. - Fordulj vissza, ezt meg kell néznem közelebbről!

Az asszisztense szó nélkül megfordul és várakozóan néz a főnökére. Megszokta már, hogy a filmrendezőnek a legképtelenebb kéréseit is teljesítse, mert ha nem így tett, akkor olyan dühkitörés következett, hogy ott kő kövön nem maradt. Így most sem ellenkezik, hanem arra fordul, amerre Jack mutatott.

Éppen egy kis falun haladtak át az afrikai vadon kellős közepén, egy vadászatról tartottak vissza a szállásukra. Az amerikai filmesek ajándékba kapták az utazást egy afrikai állam új, éppen megalakult kormányától, akik bíztak abban, hogy az amcsik a következő filmjüket itt forgatják, jelentős bevételeket hozva ezzel az országnak. Úgy látszik, a főnöknek már meg is van a témája, gondolta Jim. Olyankor remeg így az orrcimpája, amikor nagy sztorit szimatol.

Lassan halad a keskeny földúton, amikor eléri az út végét, kérés nélkül megállítja az autót. Már látja, mit szúrt ki magának Jack. A látvány őt is lenyűgözi. A takaros kis ház előtt egy kislány eszik, mellette egy hatalmas oroszlán lefetyel valamit egy óriási tálból.

- Szenzációs - nézi őket Jack megbabonázva. - Ez kell nekem! A nézők imádni fogják. A lány és az oroszlán. Egy árva kislány a vadonban, akit oroszlánok nevelnek fel. A modern Maugli. A nők özönleni fognak. Lesz benne romantika, dráma. Az eredeti szülők majd előkerülnek a végén, akik elveszítették egymást, amikor repülőszerencsétlenséget szenvedtek…

És csak pörög tovább az agyában a film, amikor rádörren egy mély hang:

- Mit akar itt?

Megfordul, és meglátja a tagbaszakadt férfit, aki nem visel mást, csak egy ágyékkötőt.

- Mit bámulja annyira Jennyt? - Lép közelebb fenyegetően.

- Azért jöttem, hogy megvegyem az oroszlánt - Jack nem teketóriázik, rögtön a tárgyra tér.

- Zimbó nem eladó. A családhoz tartozik - rázza a fejét az afrikai férfi.

- Öt milliót adok érte. Dollárban - alkudozik a rendező.

- Nem, és most menjen innen, amíg szépen mondom - emeli fel a hangját a férfi, mire Zimbó felnéz a tányérjából, és nedves bajusza alól fenyegetően morogni kezd.

- Oké, értem - hátrál vissza Jack a kocsiba. - Nyugalom, már itt sem vagyunk. Jim, indíts!

Nem kell kétszer mondania, az autó repülőstarttal indul, csak úgy porzik utána az út. Jim tudja, hogy a főnöke nem adja fel, ezért megjegyzi az odavezető utat. Jól tette, mert másnap ismét útra kelnek, a vadászat célpontja ezúttal az oroszlán.

- Már megint itt van? Mondtam már, hogy Zimbó nem eladó! - Förmed rögtön az autóból kiszálló Jackre a bennszülött.

- Az új kormánynak erről más a véleménye! - Mosolyog fölényesen Jack, és átadja a címeres levelet.

Szavainak nyomatékot ad a hátsó ülésen trónoló két fegyveres katona.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Loreley

A horror-lánc elejét itt találod: http://talentummobile.hu/kreativitas/tortenetek/117-loreley

Mary halkan becsukta maga mögött a gyerekszoba ajtaját. Végre elaludt, gondolta. Biztos felkavarta ez a sok változás az életében. Ezelőtt soha nem volt gond az elalvással, most meg fél, még nappal is, és holmi kislányról fantáziál, aki játszani akar vele. Igaz is, megkérdezem Bettyt, mit tud arról a családi tragédiáról.

A telefonhoz indult a folyosón keresztül, elhaladt a tükör előtt, és valami mozgást látott a szeme sarkából. Mintha valaki lett volna mögötte. Gyorsan hátrafordult, de nem volt ott senki.

Csak huzat van, nevette el magát, amikor látta, hogy a virágmintás függöny megmozdult. Megborzongott és becsukta a konyhaablakot, majd odament a készülékhez. Nyúlt a telefon felé, amikor éles csörgés hasította szét a csendet. Teste ijedten összerándult, ő gyorsan felkapta a kagylót, nehogy Bobby felébredjen.

- Szia, Szívem - fellélegzett, amikor Tom megnyugtató hangját hallotta. - Csak azért hívlak, mert van egy kis gond az építkezésen, úgy néz ki, nem érek haza vacsorára. Halló! Itt vagy?

Mary nem válaszolt rögtön, legszívesebben leordította volna Tom fejét, de visszafogta magát.

- Mégis, mikor jössz? Van néhány fontos dolog, amit meg kell beszélnünk. - Hangjából Tom tisztán kiérezte a szemrehányást. Szinte látta maga előtt, ahogy a felesége áll a telefon előtt, és a lábával dobol a padlón, közben a zsinórt húzgálja. Elmosolyodott.

- Ígérem, igyekezni fogok, maximum egy órával megyek később, mint szoktam. Ne haragudj. - Férje hangja fáradtan csengett, Mary megenyhült.

- Semmi baj, majd melegen tartom az ételt. Csak csalódott vagyok, azt hittem, végre együtt töltünk egy estét hármasban, úgy, mint régen. Bobbynak szüksége van rá. És nekem is, tette hozzá gondolatban.

- Tudom, kicsim. Holnap bepótoljuk, megígérem.

- Siess haza - tette le gyorsan Mary a kagylót. Tovább nem tudott uralkodni magán, kitört belőle a zokogás. - Holnap. Vajon lesz egyáltalán holnap? - Megrémült. Amióta ide költöztek, egyre többször törnek rá sötét gondolatok. Sokszor jön rá a sírhatnék, mintha nem is ő lenne az az életvidám asszony, aki pár héttel ezelőtt még a nagyvárosi szomszédság középpontja volt. Éjjelente felriadt, mintha gyereksírást hallott volna Bobby szobájából, de amikor átment, a fiút mély álomban találta. Tom sem ébredt fel, pedig szinte mindig ő ugrott először, ha Bobby felsírt.

- Ebből elég - fújta ki az orrát. - A végére kell járnom ennek a dolognak, mielőtt még teljesen bedepizek. - Mondta fennhangon, hogy megtörje az idegesítő csendet. Tárcsázott, és amikor Betty felvette a telefont, mosolyogva szólt bele. A szokásos bevezető társalgás után éppen rátért a tárgyra, amikor a gyerekszoba felől éles sikoltást hallott…

Album

- Nézd csak ezt a képet, Janka! A fiúval nem voltunk jóban, pedig szomszédok voltunk, a szüleink barátok voltak. Mi nem, mert a kis Jankó mindig bántott. Én meg sírtam. De Jankó olyan ügyesen csinálta, hogy mire kijöttek a sírásra, már ártatlan képpel ült tőlem méterekre. Ez a kép egy ilyen pillanatot ábrázol. Úgy emlékszem arra az esetre, mintha tegnap lett volna, mert ekkor történt, hogy összebarátkoztunk. Elvette a szandálomat, amikor a pocsolyában játszottam, és nem adta vissza. Puszit akart érte mindenáron, de én nem adtam. Hogyisne, az csak azoknak jár, akiket szeretek, mondtam neki. És engem nem szeretsz? Kérdezte meglepődve Jankó, engem mindenki szeret. Te miért nem? Mert mindig piszkálsz, nem hagysz nekem békét. Húzod a hajamat, megdobálsz bogánccsal, elveszed a szandálomat. De én csak játszani akarok veled, a fiúkkal a grundon mindig így szoktunk, de te nem játszol velem, csak sírsz. Tényleg visszaadod a szandálomat, ha adok egy puszit? Megsajnáltam, ahogy ott állt, lehajtott fejjel bűnbánóan. Csak akkor, ha ezentúl minden nap kapok egy puszit. Mondta ekkor sokkal bátrabban. Na, arra várhatsz, kikaptam a kezéből a szandálomat és elfutottam. Ő utánam szaladt, amikor utolért, ledöntött a földre és csiklandozni kezdte a meztelen talpamat. Én meg csak nevettem, nevettem…

- Istenem, milyen régen volt, de még ma is hallom a csengő kacagásodat! Akkor döntöttem el, hogy feleségül veszlek - mondta a papa és megsimogatta a mama fényképalbumot tartó kezét. A kis Janka csillogó szemmel figyelte nagyszüleit.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Kézikönyv

- Mutasd, hadd nézzem! Mit ír a kézikönyv, mit kell tenni ilyenkor?

Kriszta figyelmesen elolvasta az apró betűs részeket is, de nem talált megoldást a jelenségre. Pedig mindig választ kapott kérdéseire a könyveiből. Úgy néz ki, ez a helyzet még rajtuk is kifogott. Nem is értette, hogy jutott el idáig. Pedig amikor először találkoztak, akkor csak úgy átsiklott a tekintete a magas, sovány férfin. Túl öreg, gondolta huszonöt évesen a harmincöt éves férfiról. Semmitmondó öltözéke és kopaszodó feje tovább fokozta az érdektelenségét. Andrást rögtön felbőszítette a lányból áradó közöny, megfogadta, hogy lesz, ami lesz, meghódítja a flegma lányt. A hosszú munkaértekezletek alatt András elemében volt, csillogtatta éles eszét és jó humorát. Kriszta lassan átformálta véleményét, így örült, amikor egy közös munkát kaptak. A mosolya csak addig tartott, amíg ki nem derült, hogy András lesz a főnök, ráadásul el kell menniük a hegyek közé, személyesen megtekinteni az új projekt helyszínét. Később ellenállása felengedett, mert a férfi egyáltalán nem viselkedett főnökösen, sőt, mi több, ráhagyta az irányítást. Kriszta magabiztosnak mutatta magát, de titokban elővette egy régi tankönyvét, hogy felidézze a tanultakat. András egyszer meglátta a fiókjában, amikor túl közel hajolt hozzá az íróasztala mögött. Attól fogva nem volt megállás, elkezdte vele piszkálni. Időről időre beszólt, ha kérdéses helyzet volt, hogy, mit ír a kézikönyv, mit kell tenni ilyenkor? Kriszta azokban a pillanatokban meg tudta volna fojtani. De azon a forró délutánon, amikor elindultak a hegyekbe, legszívesebben megcsókolta volna. András érezte a felé áradó rezgéseket, így amikor letértek a főútról, és egy elhagyott útszakaszhoz értek, a fékre taposott. Kriszta kérdőn nézett rá, mire ő megcsókolta. Vetkőzz, mondta, miközben már a nadrágjából bújt ki. A nő szó nélkül tette, amit mondott. Utána elnyúlt az ülésen, lábát a műszerfalra tette. Értetlenül bámult maga elé, zavarában felvette az ülés mellé csúszott könyvet és lapozgatni kezdte. Ő ilyet nem, soha, senkivel! Mi ez? Mi történt? Most mi lesz? A férfi a combjára tette a kezét, az érintésébe beleremegett.

- Semmit! - Dobta hátra Kriszta a könyvet. - A szerelemet nem lehet könyvből megtanulni.

A fenti történetet ez a kép ihlette.

Kilátás

- Istenem, micsoda látvány! - Kiáltott fel a nő, amikor reggel kinézett az ablakon. - Imádom ezt az állást.
Áldom az eszem, hogy elfogadtam ezt az ajánlatot, gondolta. Pedig nem volt könnyű döntés, otthagyni a nyüzsgő nagyvárost, a kényelmes, modern otthont. De itt azért mégis más. Hús vér egyedek élnek szabadon. Ilyen gyönyörűeket nem látni a könyvekben sem, pedig azokba csak a legtökéletesebb példányok kerülnek be.  Itt a rezervátumban nincs más dolgom, mint megfigyelni és dokumentálni. Egy szabály van, hogy tilos kapcsolatba lépni velük, mert megigézhetnek és magukkal vihetnek a vadonba.

- Na, elég ebből, dolgozni kell - mondta, majd bekapcsolta a kamerát, és beszélni kezdett:
- 2215. június 15-e, szerda. A megfigyelt egyed körülbelül 190 centiméter magas, szálkás testén jól kirajzolódnak az izmok. Haja és testszőrzete fekete, szeme nem látható. Egyszerűen gyönyörű, ahogy a reggeli fényben magabiztosan, könnyedén fut.

- Nem, ez nem lesz jó, tárgyilagosnak kell maradnom, nem befolyásolhatja a dokumentumot a saját véleményem.
Leállította a felvételt, kiment a konyhába inni egy pohár vizet. Ez nem segített, szíve hevesen dobogott, teste bizsergett.
- Soha nem láttam még ilyen férfit, csak a régi dokumentumfilmeken - sóhajtotta, és visszament a kamerához.
A vad éppen rá nézett, tengerkék tekintetéről nem tudta levenni a szemét. Keze remegett, képtelen volt lenyomni a felvevőgombot.
- Mi ez? Mi történik velem? Ez lenne az az Érzés, amitől az ősök annyira tiltanak? De ez nem rossz és félelmetes, hanem jó és izgalmas!

 A férfi egész testével a nő felé fordult, aki megbabonázva bámulta, ahogy a test egy része új alakot ölt.
- A francba az állással! - Kiáltotta és ledobta a ruháit, majd kilépett az ajtón.

A fenti történetet ez a kép ihlette.