Pöttyös bögre

A pöttyös bögre darabokra tört a konyhakövön.
- Nem tudsz vigyázni?! – förmedt rá az asszony a férjére. - Mindent tönkreteszel a kétbalkezességeddel! - kiabálta, miközben a cserepeket szedegette a  földről.
- Most mit vagy úgy kiakadva? Ez csak egy ócska, fületlen bögre volt. Miért kell mindig mindent fölfújnod?
- Ez nem csak egy bögre, ez A pöttyös bögre. - Az asszony leült a padlóra és bámulta az ölében lévő törött porcelánt.
Hallgatott és arra gondolt, miért is halogatta mindig, hogy megméri. Hogy mennyi víz fér bele, hány deka rizs és hány deka liszt. Vagy legalább azt megnézi, hogy melyik bögrével lehet helyettesíteni. Gondolnia kellett volna rá, hiszen a bögrék nem törhetetlenek, ahogy az emberek sem halhatatlanok. Ezért nem tud főzni rendesen még most sem. Pedig már hat éve neki kell egyedül. Igazán soha nem érdekelte, kényelmes volt, hogy az anyja megcsinálja. Oda sem figyelt, amikor néha be kellett segítenie a nehezebb műveleteknél. A nokedli neki a szaggatást, a palacsinta a sütést, a lángos a gyúrást jelentette. Az, hogy mi kell hozzá, teljesen hidegen hagyta. Leginkább azért szokott le a konyhai ténykedésekről, mert soha semmi nem volt jó az anyjának. Még az sem volt mindegy, hogyan kavarja a levest, pláne nem az, hogy mivel. Mindig összetűztek, pedig ma már tudja, az anyja csak segíteni akart, a maga módján. De ő is makacs volt és könnyen felkapta a vizet, ebben hasonlítottak. Két szakács egy konyhában nem nagyon fért meg, ezért amikor később felnőttként próbálkozni akart a főzéssel, mindig csak akkor fogott neki, amikor az anyja nem volt otthon, vagy a sorozatát nézte. Ilyenkor biztos, hogy nem zavarta meg és nem szólt bele. Szakácskönyvből, internetről nézett ki könnyen elkészíthető recepteket, hagyományos ételekkel nem foglalatoskodott. Főleg azért nem, hogy ne legyen mivel összehasonlítani az ismeretlen ízeket. Így az anyja nem köthetett bele az olasz tésztaszószba, mert ő csak a káposztás és a krumplis tésztát tudta. Lassan-lassan kialakult egy hallgatólagos megegyezés közöttük. Betöltve a huszonötöt valahogy türelmesebb lett, hasonlóan az ötvenötöt töltő anyjához. Kezdett odafigyelni főzéskor, megkérdezte, mit, hogyan kell. Már volt türelme elviselni kritikákat az ételkeverési és hagymavágási technikája miatt, mert meg akarta tanulni. Az anyja sem fortyant fel, amikor vastagabban pucolta le a krumpli héját, és elkezdte tanítani dolgokra, például, hogy a pörköltnek akkor jó sűrű a szaftja, ha időt hagyunk a hagymának a hússal összerottyanni, a jó húsleves titka pedig a lassú forrás. A lány már néhány alapdarabot tudott, amikor hirtelen vége lett a leckéknek.
Anyja nem használt szakácskönyvet, fejből főzött és csak egy régi, megfakult kockás füzetbe írta fel receptjeit. Az első könnyes karácsonynál derült ki, hogy csak a hozzávalókat jegyezte le, az elkészítés módját nem. Így utána bizonyos ételek lekerültek az étlapról. Próbálkozott töltött káposztával, meg tökfőzelékkel is, de nem volt olyan ízük, ahogy gyerekkorukban megszokták. A karácsonyi krémes titkát nővére sem tudta megfejteni, pedig azóta minden évben kísérletezik vele.
Egy állandó elem volt anyja receptjeiben, a bögre. Mindig ugyanazt a pöttyöset használta, azzal mérte ki a hozzávalókat, azzal szaggatta a fánkot, abban kavarta a galuskát a levesbe. A készlet az évek során fogyatkozott, az utolsó darabnak tavaly letört a füle, akkor volt eszében, hogy megméri, de valahogy elmaradt.
- Ezt is elszalasztottam – sóhajtotta a nő könnyeit törölgetve.
- Mit mondtál? – fordult hátra a férj. Keze megállt mosogatás közben, ahogy meglátta őt a padlón.
- Na, ne haragudj, hogy összetörtem, nem volt szándékos – enyhült meg a férfi, és már ott ült a földön társát átölelve.
- Nem rád haragszom, hanem magamra. Miért nem figyeltem jobban oda Rá?