Konzervált szeretet

Pakolom el a hétvégi ebéd romjait, bemegyek a kamrába elővenni egy dobozt a maradéknak. Sokáig keresem a megfelelő méretűt, természetesen a legalsó a legmegfelelőbb. Előveszem és rácsodálkozom, milyen régen nem volt a kezemben. Leveszem a tetőt, kiáramlik a birsalmasajt összetéveszthetetlen illata és a múltba repít. Egy őszi reggelen felébredtem és rögtön megéreztem az édeskés illatot. Fogtam a macimat és kimentem a konyhába.
- Mikor lesz kész? - Kérdeztem Anyut. - Majd este - mondta és kavarta tovább az óriási lábasban a sötét színű masszát.
 - Megkóstolhatom? – Nyújtogattam a nyakam mohón a lábas fölé.
- Még nem, majd szólok.
Egész nap a konyhában sündörögtem, pedig máskor egész nap kint voltam az udvaron. Anyu alig tudott eltávolítani a tűzhely közeléből.
- Menj ki Apádhoz, ahogy máskor is – zavart ki többször is.
Időről időre visszatértem.
- Segítek kavarni, jó?
- Na jó, de közben ne nyalakodj!
Felültetett a konyhapultra és kezembe adta a nagy kavarófát. A hosszú nyél végén egy háromszög volt, aminek egyik szára hosszabb volt a többinél. Ez ért bele a pépbe, így a karunk elég messze volt ahhoz, hogy a felfröcsögő lé ne égesse meg. Fáradhatatlanul kavartam, néha cseréltünk. Délutánra készen lett a birsalmasajt. Elővettük a kis üvegtálakat, néhány nagyobb dobozt. A sajt még folyékony volt, Anyu szedőkanállal merte a tálakba. Egy kis adagot még langyosan bekebeleztem, többet nem lehetett, meg kellett várni, míg megköt. Ritkán előfordult, hogy sok birsalma volt, így maradt belőle a következő évre is, akkora már teljesen megkeményedett, alig lehetett vágni. Azt szerettem a legjobban, kis darabokat vágtam, és magában elropogtattam. A családban rajtam kívül senkinek nem volt a kedvence.
Évek múlva nem főzött minden évben, már nem voltam gyerek, egyéb baja is volt neki. Egy idő után hiányozni kezdett és rágni kezdtem a fülét, hogy csináljunk birsalmasajtot. Nem akarta, azt mondta túl macerás.
- Meg kell pucolni, fel kell vágni apróra, egész nap főzni, hogy teljesen pépes legyen.
- Miért nem turmixszolod össze?
- Tudod, hogy utálom előszedni meg utána elmosni a gépet.
- Majd segítek!
Nagy nehezen ráállt, ezután évekig együtt készítettük az őszi csemegét. Nekünk nem volt fánk, de egy környékbeli bácsi minden évben, a szüret utáni napon két nagy kosárral hozott. A másnapi program mindig a befőzés volt. Egyszer előző nap sokáig buliztam, kómás fejjel a hátam közepére sem kívántam a munkát, de muszáj volt. Az ígéret az ígéret, a sajt az sajt. Ha enni akartam, tenni kellett.
A következő évben egy őszi reggelen csöngettek. Kinéztem, Csendes bácsi állt a kapuban, biciklijén két nagy kosárral. Összébb húztam magamon a fekete kardigánt és kimentem. Megráztam a fejem, mondtam, hogy nem kérem. Már nincs, aki befőzze. Az öreg levette a kalapját, lehorgasztott fejjel állt egy kicsit, majd intett és elkerekezett.

Állok a konyhában, mélyen beleszippantok a dobozba, az illatra összefut a nyál a számban. Már hat éve nem ettem birsalmasajtot, vajon Csendes bácsinak megvannak még a fái? Meg kellene próbálni, talán a lányom is szeretné…