Paraszt

- Hé, nem tudsz vigyázni, te paraszt? - A férfi rátenyerelt a dudára, és balra rántotta a kormányt, így még éppen ki tudta kerülni a dülöngélő biciklist.

- Úgy utálom ezeket az alkeszeket, - morogta - meg ezeket a kis falukat. Teli vannak kosaras nénikkel, kóválygó biciklisekkel, nem lehet haladni tőlük.

- Paraszt, paraszt - ízlelgette a szót - hogy jutott ez most eszembe? Vagy tizenöt éve nem használtam.

Elhagyta a falu végét jelző táblát, gépiesen a gázra taposott, de gondolatai már a múltban jártak.

Életem legboldogabb napja volt, amikor felvettek a főiskolára és végre elkerültem ebből a porfészekből. A családnak persze nem tetszett, apám el sem akart engedni, nem lett volna, aki jár vele kapálni hajnalban. Arra készült, hogy átadja nekem a tanyát, meg a földeket. Még a traktoros jogosítványt is meg kellett szereznem, előbb fizette ki azt, mint az autós tanfolyamot. Közröhej tárgya voltam miatta a koleszban. Azt még el tudtam titkolni, hogy kreszre járok, de egyszer forgalmi órán meglátott az egyik csaj és mindenkinek elmondta, hogy vezetni tanulok. A szobatársak tudták, hogy van jogsim, csak azt nem, hogy milyen. Így egy adandó alkalommal elvették és belenéztek. Kiderült a traktor, attól fogva nem volt megállás. Gúnyolódás és durva tréfák célpontja lettem. Egyik éjjel elvették a bakancsomat és gumicsizmát tettek a helyére. Tél volt, kénytelen voltam felvenni, nem volt másik cipőm. Így mentem órára, ahol persze az egyik hangadó srác rögtön kiszúrt magának. Na, mi van paraszt, nem telik jobb csizmára? Mindenki röhögött.

Nekem se kellett több, elszakadt a cérna, összeszedtem minden erőmet és behúztam neki egyet. Az ütésben benne volt az elmúlt hetek összes dühe, annak erejétől vérző orral a földre esett. Engem senki nem nevezhet parasztnak, érted? A teremben csend lett, majd elismerő füttyögések, taps hallatszott. Egyszerre cikizett lúzerből sztár lettem.

Akkor mondtam ki a szót utoljára és fogadtam meg, hogy többé nem hagyom magam, nem megyek vissza a tanyára, a földet messziről elkerülöm és a magam ura leszek. A diplomaosztó után külföldre mentem, vissza se néztem. Illetve csak egyszer, de akkor is hiába. Ha ő akkor velem jön, talán minden más lett volna.

Lassított egy kicsit, amikor elérte szülőfaluja kezdetét jelző táblát.

Itt még mindig nem változott semmi, öt éve, anyám temetésekor is minden ugyanolyan volt, mint most. Csak a tanya lesz más, már nem vár otthon senki. Csak a hamvak. Szétszórom a földeken, ahogy apám akarta. Az öreg, - nevetett fel keserűen - jól elintézte, hogy vezessem azt a fránya traktort.  Mégis övé lett az utolsó szó. De tudom-e még egyáltalán, hogyan kell? Majdcsak menni fog, ha nem akkor…

A fékre taposott, lehúzódott az út szélére és kiugrott a kocsiból.

- Böbe! - Kiáltotta.- Tényleg te vagy az Böbe?

A hosszú hajú nő a hangra megállt és hátrafordult. Arcára kiült a döbbenet, majd tétova mosoly jelent meg rajta.

- Joci?

- Böbe, el sem hiszem, hogy találkoztunk. Nem változtál semmit, megismertelek a hajadról.

Ó, ez a haj! Mennyit álmodtam arról, ahogy lágyan rám borul. A fél világot bejártam, több száz nő megfordult az ágyamban, de senkinek nem volt ilyen selymes és mézszínű - gondolta.

- Azóta nem hívtak Böbének. Erzsi vagyok, meg a gyerekeknek Erzsike néni, esetleg Erzsébet kisasszony…

- Kisasszony? Ez azt jelenti, hogy nem mentél férjhez? Miért?

- Tudod, sokáig nem is gondoltam másra, vártam, hátha visszajössz. Utána meg… Áh, nehéz itt találni valakit… És te? - Kérdezett vissza óvatosan - Jól vagy?

A férfi megrázta a fejét - Egyedül vagyok. Az utolsó az apám volt, miatta jöttem. Nekem kell…, a hamvak… - nehezen találta a szavakat - el kell…  

- Ja, igen, beszélik a faluban. A kocsmában fogadtak, hogy jössz- e, és felülsz-e a traktorra?

A férfi egy pillanatig értetlenül nézett, majd felnevetett:

- Itt tényleg nem változott semmi. Előbb tudta meg a falu, mint ahogy hozzám elért az ügyvéd levele, ugye?

- Marika, az ügyvéd titkárnője gépelte. Ő meg elmondta a férjének, aki elmesélte a szomszédnak. Ő meg… Mindegy, nem fontos, a lényeg, hogy itt vagy. Nem sietted el, az biztos. Már azt hittük, nem is élsz, azért nem jelentkezel.

- Nem volt könnyű elszabadulni, nagyon sok a munka, egyedül vezetem a céget, nem jöhettem csak úgy el.

A nő belenézett a szürke szemekbe, átható tekintete fogva tartott a férfit. Ő egy darabig állta a kék ragyogást, majd elfordította a fejét.

- Hihetetlen, hogy ennyi év után is átlátsz rajtam. Igazad van, jöhettem volna előbb is.

- Meddig maradsz?

- Pár hétig biztosan. Idő kell, míg mindent elrendezek.

Böbe arcán csalódottság futott át, szeméből eltűnt a ragyogás.

- Mi lesz a földdel? Eladod?

A férfi észrevette a változást és egyszerre mindent megértett. Habozott, már nem volt olyan biztos benne, hogy korábban jól döntött.

- Gondolkodom rajta, hogy visszajövök. Mit gondolsz, érdemes? - Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a nő haját, de ő túl messze állt, így a mozdulat félbe maradt.

- Nem. De engem már nem köt ide semmi - válaszolta Böbe és egy kicsit közelebb lépett.