Kilátás

- Istenem, micsoda látvány! - Kiáltott fel a nő, amikor reggel kinézett az ablakon. - Imádom ezt az állást.
Áldom az eszem, hogy elfogadtam ezt az ajánlatot, gondolta. Pedig nem volt könnyű döntés, otthagyni a nyüzsgő nagyvárost, a kényelmes, modern otthont. De itt azért mégis más. Hús vér egyedek élnek szabadon. Ilyen gyönyörűeket nem látni a könyvekben sem, pedig azokba csak a legtökéletesebb példányok kerülnek be.  Itt a rezervátumban nincs más dolgom, mint megfigyelni és dokumentálni. Egy szabály van, hogy tilos kapcsolatba lépni velük, mert megigézhetnek és magukkal vihetnek a vadonba.

- Na, elég ebből, dolgozni kell - mondta, majd bekapcsolta a kamerát, és beszélni kezdett:
- 2215. június 15-e, szerda. A megfigyelt egyed körülbelül 190 centiméter magas, szálkás testén jól kirajzolódnak az izmok. Haja és testszőrzete fekete, szeme nem látható. Egyszerűen gyönyörű, ahogy a reggeli fényben magabiztosan, könnyedén fut.

- Nem, ez nem lesz jó, tárgyilagosnak kell maradnom, nem befolyásolhatja a dokumentumot a saját véleményem.
Leállította a felvételt, kiment a konyhába inni egy pohár vizet. Ez nem segített, szíve hevesen dobogott, teste bizsergett.
- Soha nem láttam még ilyen férfit, csak a régi dokumentumfilmeken - sóhajtotta, és visszament a kamerához.
A vad éppen rá nézett, tengerkék tekintetéről nem tudta levenni a szemét. Keze remegett, képtelen volt lenyomni a felvevőgombot.
- Mi ez? Mi történik velem? Ez lenne az az Érzés, amitől az ősök annyira tiltanak? De ez nem rossz és félelmetes, hanem jó és izgalmas!

 A férfi egész testével a nő felé fordult, aki megbabonázva bámulta, ahogy a test egy része új alakot ölt.
- A francba az állással! - Kiáltotta és ledobta a ruháit, majd kilépett az ajtón.

A fenti történetet ez a kép ihlette.