Álom

A nap a lehúzott redőnyök résein keresztül éles fénycsíkokkal világította meg az ágyon heverő, összefonódott testeket. A középkorú férfi, és tíz évvel fiatalabb felesége a hajnali szeretkezéstől nedves bőrrel tapadtak egymáshoz. A nő aludt, a férfi pedig nézte, ahogy a sugarak megvilágítják az asszony mézszínű haját.

Istenem, de gyönyörű, sóhajtott fel, és végigsimított a tökéletes testen. Az asszony megrezzent, de nem ébredt fel. A férfi mosolyogva, óvatosan hagyta el az ágyat, arra gondolva, hogy ő a földkerekség legboldogabb embere.

Kiment a fürdőszobába, hosszan zuhanyozott, majd alaposan megborotválkozott, ahogy minden nap. Erős szőrzetét másként nem tudta kordában tartani, és nem szerette, ha ápolatlan benyomást kelt. Még akkor sem, ha éppen egy kihalt pusztában végzett ásatásokat, folyó víz és áram nélkül. Sötétbarna haját nagyon rövidre vágatta, így azt a néhány ősz hajszálat, ami az utóbbi időben megjelent legfeljebb csak a felesége vette észre.

Dr. Archer méltó párja volt feleségének, ha együtt jelentek meg valahol, rögtön minden szem rájuk szegeződött, nők és férfiak elismerő és irigykedő pillantásokat vetettek rájuk. De a doktor ebből semmit sem vett észre, vagy ha észre is vette, nem érdekelte. Nem volt társasági lény, csak a felesége kedvéért ment el otthonról, amikor már régen rágta a fülét, hogy mozduljanak ki valahová.

John elkészítette a kávéját, majd leült a kanapéra, kezében a Régészeti Hírmondó legfrissebb számával. Szeretett korán kelni, ezekben a reggeli előtti, csendes órákban nyugodtan átnézte a szakmai lapokat, vagy elment futni. Ma már megvolt a testedzés, somolygott, és kinyitotta az újságot. Belekortyolt a kávéba, majd rögtön kiköpte, egy hosszú köhögésroham közepette.

- Micsoda? – kiáltott fel hirtelen. – Ez nem lehet igaz!

„Dr. Sam Petterson megtalálta Arcanust, egy vulkán által betemetett ősi maja falut?!” - állt az első oldalon.

- Nem, ezt nem hiszem el! Ez az én falum! – csapott az asztalra, úgy hogy egy adag kávé kiloccsant az üveglapra. A pedáns régész máskor szaladt volna a szivacsért, hogy eltakarítsa a foltokat, de most észre sem vette, mohón falta a betűket, és olvasás közben arca egyre sötétebb színt kapott.

„Az eddig feltárt terület minden bizonnyal egy ősi falu maradványa. Azt még nem tudni biztosan, csak a vegyszeres kormeghatározás után, hogy melyik időből valók a megkövült emberek és tárgyak, de az tény, hogy eddig ismeretlen települést találtak egy közép-amerikai őserdőben. << Még nem biztos, hogy Arcanus az, de nagyon valószínű. Ha ez így van, akkor egy gyerekkori álom válik most valóra >> – nyilatkozta Dr. Sam Petterson az ásatás vezetője.”

- Még hogy az ő álma! Ez az én álmom! Hogy jutott ez el odáig? – agyában lázasan cikáztak a gondolatok, de nem tudott rendet teremteni közöttük. Csak ült a kanapén, és bámult maga elé, ölében az újsággal, kezében a kihűlt kávéval.

Már olyan közel voltam, hogy megtaláljam. A koordináták megvoltak, az ásatási engedélyek beszerzése folyamatban volt, már csak a pénzt kellett összeszedni. De arra megírta már a pályázatot, elbírálásra várt, de ezen nem aggódott különösebben, hiszen a felesége legjobb barátnője volt a pénzt osztó alapítvány elnöke. Igaz, egy ideje húzódott az ügy, érdeklődésére kitérő válaszokat adtak, átmeneti, valutaárfolyam miatti nehézségekről beszéltek, de nem utasították el. Az asszony is mindig nyugtatta, biztatta. Igaz, legutóbb, amikor megkérte, hogy hívja fel a barátnőjét, akkor ingerülten elzavarta, rá nem jellemző módon kiabálva. De nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, tudta, a felesége egy kicsit dühös rá, mert nem akart vele elmenni arra a puccos estélyre. Lehet, hogy itt követte el a hibát? Hogy nem jelent meg bájcsevegni az alapítványi bálon?

Á, mindegy is, legyintett. Sokkal fontosabb kérdés, hogy honnan tudta Sam, aki az egyetem óta örök riválisa, hogy hol keresse a megkövült majákat? Az az irat, ami őt elvezette a helyszínhez, egy példányban volt meg a múzeumnak, és csak ő fért hozzá, ő fejtette meg az írást, hónapokon át tartó éjszakázások árán. Ő pedig nem beszélt róla senkinek. Senkinek, kivéve…

- Nem, az nem lehet – temette kezébe az arcát. – Meg kell tudnom, mi az igazság – felpattant a kanapéról és halkan a hálószobába lépett. Nézte, ahogy a napsugarak a békésen alvó nő mellén játszanak. Elérzékenyülve hajolt hozzá, hosszú haját kisimította az arcából.

- Sam, ne, valaki megláthat – morogta az asszony félálomban.
John elkapta a kezét, és iszonyodva nézte élete szerelmét. Hirtelen lehajolt, és egy párna felé nyúlt. Clair a mozdulatra felébredt, és még éppen idejében nyitotta ki a szemét ahhoz, hogy lássa, ahogy a piros virágminták közelítenek arcához.